Magyar Tudománytörténet dolgozat
Lesti Nándor 1976.08.28.
Tagozat: Távoktatás
Beszédes József
vízépítő mérnök, a bölcsészettudományok doktora,
a magyar nyelvű műszaki irodalom megteremtője
Beszédes József a XVIII. század második felében született a legszerényebb le- hetőségek közt, egy Bács- megyei mezővárosban Magyar- Kanizsán 1787. február 13-án. Ebben a mezővárosban dolgozott apja Beszédes Mátyás „szántóvető parasztemberként”. Hét testvére közül szülei belőle tanult embert akartak nevelni. Ez a szegény család számára csak úgy valósulhatotott meg, ha fiuk a papi pályát, „válassza”. De mint önéletrajzában kifejti ez az időszak az oktatásban és a szabadsága korlátozásában is ellenére volt. 1800-ban algimnáziumi tanulmányait Szegeden jelessel végezte el. A gimnázium 5. és 6. osztályát Temesváron, ahol második nemzeti nyelvünk a latin mellett a német nyelvet is megtanulta. Egerben teológiát halgatott, a Tudományegyetemen filozófiát. Itt kezdte tanulni az angol és a francia nyelvet. Ez fontos a pályája során, hiszen így figyelemmel kisérhette a külföldi mérnököket foglalkoztató problémákat és a vízépítés legújabb eredményeit. 1808-ban és 1809-ben végezte a mérnöki és a mezőgazdasági tanulmányait a Mérnöki Intézetben. 1810-11 –ben tette le mérnöki szigorlatait. Ezután rövid ideig rajzoló mérnökként dolgozott.
Ebben az időszakban Magyarország kiszolgáltatott helyzetben volt. Ausztria a gyarmati versenyben alulmaradva, egyetlen gyarmata Magyarország felé fejtette ki uralmát. Leginkább az ipari és a mezőgazdasági fejlődés akadályoztatásával. Védő- vámrendszerrel és különböző érdekeltségű csatornák építésével, mint például a Temes- és a Béga- csatorna. A mezőgazdasági válság hatására reformmozgalom indult az országban és Széchenyi felismerése szerint az ország fejlődéséhez tőkére, hitelre és munkaerőre volt szükség. A belső piac kialakítását, csak az Ausztriától való független fejlődéssel lehetett megvalósítani. Széchenyi viszont osztrák tőkére szeretett volna támaszkodni. Az ország gazdasági megerősödését egyedül a gabonakivitellel lehetett megvalósítani, mégpedig vízi úton. Ekkor az országnak a Duna volt az egyetlen hajózható vízi útja.[1][2]
Még 1723-ban az országgyűlés törvényt hozott, hogy „csatornák végett a’ víz eresztéshez értőket megtudakozza, és vélök alkudozzon, ’s az eredmény jóváhagyás és végrehajtás végett Ő Fölségének és az Országgyűlésnek bényujtsa.”[4]
Célja, hogy „a hajózható folyóvizeket csatornákkal és árkokkal a kereskedés megkönnyítése végett az ország különböző részeibe elvezessék”. A gőzgép és a gőzvasút még csak gondolatban fogalmazódott meg, ezért inkább közutakat és vízi- utakat valósítottak meg. Közgazdászok, mérnökök jelentették meg írásaikat, és ilyen módon jelezték a reformmozgalommal szükséges lépéstartást és a gazdasági élet fellendítését. [6]
A Nádor-csatorna Társulat 1810. Szeptember 11-én, Fejér, Tolna, Veszprém és Somogy megyék kezdeményezésére megalakult és a Sárvíz sárrétének kiszárítását tűzte ki célul, először Böhm Ferenc elgondolásai alapján, de a munkálatok lassan haladtak. Beszédest a szigorlatok letétele után, tanára Schmidt György beajánlotta báró Podmaniczky Józsefhez, aki ekkor a sárvízi szabályozás királyi biztosa volt. Tőle kapott megbízást a Sárvíz egyes területeinek szabályozási térképeinek elkészí- tésére. 1811-ben pedig mérnöknek nevezték ki. Itt végezte háromévi gyakornoki munkáját. 1813-ban mérnöki oklevelet szerzett. Ezután megvált állásától és 1814-ben gróf Esterházy Károlynál uradalmi mérnök lett és majdnem az egész Dunántúl hozzá tartozott. Kikötése az volt, hogy csak vízi munkálatokkal fog foglalkozni.
Későbbi tervei között a vízépítészet szerepelt. Kisebb folyókat szabályozott, mocsarakat szárított ki, vízi malmokat épített és javított Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony, Nyitra és Vas vármegyében. [1] [2]
1816-tól a Sárvízi Társaság egyéni vízrendezési munkálatai már Zichy Ferenc királyi biztos elnöklete idején is, hatástalanok maradtak. Beszédes ezért módosított, de a Böhm Ferenc által készített tervet -ami 1772-ben készült- felhasználta, a Társaság elfogadta, és a munkák irányítását is rábízták. A sikerek után pedig, az igazgatói állást is elnyerte. A sikeres munkák több érdekeltet is a társulathoz kötöttek.
A Sió- és a Kapos menti mocsarak szabályozásának a tervét is kidolgozta 1819-ig. A Sió- és Kapos menti mocsarak több százezer hold területen helyezkedtek el, részben a természeti adottságok, a szintkülönbség, a hozzá nem értő szabá- lyozási, malomépítési, vízi energianyerési munkálatok miatt.
1819. január 29-én a szép művészetek és a filozófia tudorává nevezték ki. Bölcsész doktorátust szerzett. 1821. április 2-án a szabályozási munkálatokat bemu-tató előadásra egy magyar nyelvű értekezést írt, az addig megszokott latin nyelv he- lyett. Ettől fogva választmányi és gyűlési nyelvvé a magyart tették. A munkálatok 1835-re elkészültek. A munkák technikai megoldásai: A Sárvíz 175, 9 km hosszú csatornája, hajózhatóvá vált az 500-1000 mázsás uszályok számára. Az ármentesí- tett terület, 52350 katasztrális holdnyi művelhető termőfölddé változott. A hajózás jelentősége az volt, hogy lehetővé vált a vízi úton a szállítás, amivel a gabonakivitelt biztosíthatták, ez elősegítette a gazdaság fellendítését. Ez lett az ország egyetlen biztos hajóútja a Duna mellett.
A csatornát a Sárrét belvizeinek levezetésére használta, a külvizek leveze- tésére, egy oldalcsatornát létesített, itt helyezte el a vízimalmokat. A víz önmaga medrét tisztította az eliszaposodás elkerülése érdekében. A Sió szabályozásával pe- dig hajózhatóvá tette a Sárvíz csatorna alsó szakaszát. A Sió és a Kapos munkála- tai során 176 km csatornát építettek ki, és 64500 katasztrális hold vált művelhetővé.
1820-tól a Duna baja-bátai szakasz a Sárvíz szabályozási munkálatai miatt az árvizek gyorsabb levonulása érdekében hozta létre. Ez a munkálat 1825-ig tartott. 160000 hektárt ármentesített és a Sárköz gazdasági felemelkedésének az alapjává vált. A fő munkát a víz erejére bízta, a meder kimélyítését, emberi munkaerőt csak a vezérárok kiásásánál vett igénybe.[1]
1821-25-ig a Balaton vizének szabályozását az eliszaposodás, elsekélyesedés, pos- ványosodás és a Sió balatoni szakaszának szabályozása tette szükségessé. Csök-kent a vízfelület nagysága, és ha nem történik meg a szabályozása a vízfelület szint- je, pedig a mainál 2 méterrel magasabb és mélyebb maradt volna. Ennek eredmé- nyeképp a somogyi partoknál 60.000 hektár terület szárazzá vált. Tervet készített a Dunát a Balatonnal összekötő csatornára, de ez nem valósult meg. [5]
A Rába szabályozásának a tervét 1828-ban készítette el. Annak ellenére, hogy nem valósult meg éppúgy, mint a Fertő és a Hanság lecsapolásának a terve sem mégis legkiválóbb alkotásai közé sorolhatjuk. A későbbiekben átdolgozott és megva- lósult tervek az Ő elgondolásain alapulnak. Kiválóan kivitelezett tervei hírére több megyéből is versengtek munkájának megnyeréséért. Hírneve eljutott külföldre is.
1827-28-ban meghívták a linz– budweiss -i vasútvonal nyomvonalának a kitű- zésére és a környék vasútvonalat érintő árrendezési munkálatainak az irányítására. A vasútvonalat Leopoldschlagtól Lestig kitűzte.
1830–ban tanúságot tett nemcsak vízépítő mérnöki képességéről. A part- rendezés érdekes módjára hívta fel a figyelmet, a védő erdősávok kialakítására. A fásítás a part biztosítását, a vízmosás megkötését is elősegítené. A folyómedret veszélyezteti a hegyekből leguruló kavicsok, amelyeket az erdősávok telepítésével meg lehetne állítani. Nemcsak a part kialakításánál ajánlotta, hanem az Alföld talajának nedvességtartalmának a megóvására, a futóhomok meg-kötésére. Ez volt az elképzelése: „ha minden gazda egy nagyobb darab, például szállásföldét egy, két vagy három sor fával, a nagyobb birtokos jószága külső határát tíz, húsz vagy harminc öl széles két árok közé foglalt szeletföldben körül ültetné, mily tömegben a fa termesztetnék évenkint… holott mostan a tikkasztó forróság árnyék nélkül, télen a dermesztő hideg ernyő nélkül a föld utolsó csepp zsírját kicsigázzák. A fával körül ültetéssel ezen elemi állapot sújtása mérsékeltetnék…„.
1830-ban elsőként vetette fel az Al-Duna, Vaskapu szabályozásának a gondo- latát. Széchenyi az ország legismertebb nevű mérnökének a véleményére volt kíváncsi a munkák kidolgozásával kapcsolatban. Bizonyos körülmények azonban el-hamarkodott véleményalkotásra kényszeríttették, amelyek valószínűleg idegen írá- sok és a rövid utazás miatt fogalmazódhattak meg benne. Vásárhelyi Pál nagyobb vezérkarral dolgozott, ennélfogva számításai alaposabbak lehettek. Széchenyivel ellentétbe került, valószínűleg a szabályozás lehetőségeiről való felfogásuk miatt. A szabályozást kapcsolatba hozta más országokban folyó rendezési munkálatokkal. Felismerte ennek a nemzetközi jelentőségét. A transzkontinentális viziúttal, Európa átjárhatóvá vált volna a Duna – Rajna csatornán át a Fekete-tengerig. Ennek a kiépí- ítése megállította volna Anglia kereskedelmi monopóliumát, ez viszont nem nyerhette meg az „angolmán” gróf tetszését. A munkálatok Vásárhelyi Pál nevéhez fűződnek, de a sziklák robbantással való rendezése és a Vaskapu – csatorna megépítése az Ő elgondolásain alapulnak.
1831. február 17-én a Magyar Tudományos Társaság levelező tagjává választotta.
Ezt követően a Körösök és a Berettyó mentén volt igazgató – mérnök. A Körös szabályozásával egyidőben folyt az Arad megyei fehér – körösi, Nádor malomcsa- tornának a munkálatai. 1831-ben kezdte el feltérképezni a területet, ezt az utazást felhasználta a Duna – Tisza közti terület felmérésére is. A munkálatok 1833-tól 1840-ig folytak. A Királyi Bizottság részéről a kikötés csak az volt, hogy a munkálatok összhangban haladjanak. Ez volt az első ipari célú csatornánk. Fontosnak tartotta a vidék öntözésének a biztosítását is. A vizét a Fehér – Körösből nyeri, innen a Csohos érbe folyik és vissza a Fehér – Körösbe. Nagyon fontos és az ország elsődleges fel- adatának tekintette a vízierő hasznosítását. Javasolta az ármentesítés, a vízsza- bályozás, a vízerő-hasznosítás és az öntözés együttes alkalmazását, -főleg az Alföld számára,- ami miatt sokszor bírálták. Gondolatait véghez is vitte. A vízierő hasz- nosítására több malmot is épített és mellé zúgókat, amelyek a malomkerékre jutó víz mennyiségét szabályozták és a malmok zúgóinak együttes kinyitásával, pedig a víz sebességének a változtatását érték el, ami a meder tisztítását segítette. A malmok hajtására a víz kétharmad része kellett, a fennmaradó részt fel lehetett használni az öntözésre. A malomgépek német mintájú szerkezetűek voltak, kettő, négy és hat- kerekűek. A malmok Buttyin, Berza, Algyest, Bokszeg, Rovina, Bosjenő, Szőllős, Fazekas, Varsánd, Nadab, Székudvar, Sikló és Nagy-Péll határában helyezkedtek el. 1835-től a Fehér-, Fekete– Körös, a Csiger, és a Tőz vízszabályozását irányította.[2]
Alsó- Magyarország tiszai része a legelhanyagoltabb területek közé tartoztak, évenként árvízzel sújtotta lakóit ezért elvállalta Békés és Bihar vármegye kérésére a Körös és a Berettyó szabályozását is.
Annak ellenére, hogy eddig a dunántúli részekkel foglalkozott. Ez része volt a Tisza szabályozásának. A lecsapolás 1.400.000 katasztrális hold vízmentesítését valósította meg. Szívén viselte, úgy az egyik megye sorsát, mint a másikat.
Csongrád vármegye kérésére a Maros szabályozását is Ő végezte. Tervet készített a Felső – Tisza kerecsen – komorói átmetszésre, amely az árvédelem biztonságát szolgálta. Arad vármegye, részére nemesi cím adományozását kérte, amit nem kapott meg, de megválasztották a megye táblabírájának.
Az Ipolynál malomcsatorna tervet készített és a szabályozási munkálatokat megindította. Pozsony megyében a Vedrás völgy vizierőmű alkalmazásának tervét dolgozta ki.
A Felső-Tisza rendezésére megalkotott tervei voltak az első Tisza szabályozási elgondolások, amelyeket a Duna baja – bátai csatorna alapján szeretett volna megva-lósítani. Ez az elgondolás nagyon hasonlított Vásárhelyi által megfogalmazottakra, amely szerint a szélsőséges vízjárást nem töltésekkel, hanem átvágásokkal kell biztosítani. Ezeknek az átvágásoknak gyorsfolyású medertisztító, és árvédelmi sze- repük lenne. A vízierő felhasználása az iszap elhordására szolgálna. Ha nem elég a víz sodrása, akkor a hordalék lerakódás miatt a meder folyamatosan emelkedne, és ez az árvédelmi töltések vég nélküli magasítását követelné. Széchenyi létrehozta a Tisza – völgyi Szabályozó Társaságot, ekkor Beszédes megbízatása megszűnt. Vásárhelyi tragikus halála után terveit, a Szabályozó Társaság ellenfele az olasz Paleocapa tervei szerint folytak és a Tisza árvizei tönkretették az Alföldet. A módszere és a technikai megoldásai, miszerint az árvédelmi töltések nem elég biztonságosak a víz szélsőséges mozgása ellen, ezért Beszédes ismételten felhívta a figyelmet az átvágások kialakítására. A sikertelen munkálatok után az eredeti tervek kivitelezése történt meg.[1]
Az 1723–as törvényt követően több javaslat is érkezett az országgyűlés elé, amelyek csatorna építésére vonatkoztak. 1774 után Szolnokot Dömsödig összekötő csatorna terve született meg, 1780–ban egy kereskedő a Tiszát Tokajtól ajánlotta a Dunával Pesten összekötni. Vedress István 1790-ben készített Duna – Tisza csator- nára vonatkozó tervet, mely Pest és Szeged között lett volna, de nem kapott támo- gatottságot, emellett megemlítette kereskedelmi jelentőségét. 1829. után Beszédes beutazta és felmérte a vidéket, és tervbe vette a Pest – Szeged közötti csatorna kiépítését, amelyben Duna táplálását a Sajó vizével szerette volna megoldani, a tervezett csatorna gyorsabb folyása miatt. Minősítéshez folyamodott 1836. május 25-én, amit kedvezően ítéltek meg, és 1837–ben elfogadtak. [4]
1839-ben megalakult a Duna – Tisza csatorna társaság. Az országgyűlés 1840-ben Széchenyi kezdeményezésére törvényt hozott a csatorna kivitelezésére. Ezután létrejött egy részvénytársaság is. Az elhelyezkedési tervek a Duna budapesti, és a Tisza Szeged közötti részére készültek. A Tiszába Csongrádnál és Szegednél kapcsolódott. A főcsatornához egy mellékcsatorna csatlakozott Bölcskénél és Csongrádnál. Itt nyílt volna lehetőség a Tisza alsó szakaszának a szabályozására és a Duna – Tisza közötti 200.000 holdnyi terület vízrendezésére és öntözésére. A jelentős szintkülönbség lehetőséget nyújtott a vízi energia felhasználására. A csatorna tervei mélybevágású csatorna tervek voltak. A legfőbb törekvése a kivitelezés során az volt, hogy a munkálatokat végző embereket a kemény fizikai munkától valamelyest megkímélje. A teljes szakaszon a csatorna vizének az erejével akarta megoldani a meder kimélyítését. A munkák során felhasználta volna az állati erőt is.[1][2][7]
A tervet később kibővítette Kolozsvártól – Grazig tartó hajózható vízi útnak a tervével, amit 1839–ben megírt könyvében hatvannyolc oldalon foglal össze.
Leírja a csatorna várható hasznosságát. Mely biztosíthatná hajózhatóságot és amely fellendíthetné a gazdasági életet, fa, vas, kő, mész, só szállítására lehetne fel-használni és az esetleges katonai mozdulatokra.
Biztosíthatná az ármentesítést, amellyel 2.000.000 hold terület válna ármentesítetté, és biztosíthatná az öntözést is. Ezzel egységes rendszerbe lehetne kapcsolni a Magyar – medence közlekedését. A terv 35 vármegyét lendítene mozgásba 120 mérföld hosszan, amit térképvázlaton is feltüntetett. A könyvben hat szakaszra bontva írja le megvalósíthatóságának könnyítéseit. A közbeeső folyókat felhasználva és közéjük mesterséges csatornákat létesítve hozná létre a viziutat. Az első szakaszt Graztól a Mura, Kanizsa, Pölöske és Zala – folyók és patakok felhasználásával a Balaton végéig jelölte ki. A második szakaszt a Sió, Kapos, Sárvíz útvonalon a Dunáig. A harmadikat a Budapest – Szeged közötti csatornával, elágazással Csongrád felé és összekötéssel Tolna felé. Az ötödiket Nagyvárad Szatmárnémeti útvonalon. A hatodikat pedig Szatmárnémetitől Kolozsvár felé. [3]
Az érintett megyék sürgették a terv megvalósulását. Az, hogy a megva- lósulását, mennyire szerette volna, az abból is kiderül, hogy a méréseket, a terv kidolgozását, az előmunkálatokat a saját költségén végezte el. A támadások vetély- társak, sőt a fiatalabb kollégái részéről is érkeztek. Pedig jó tervet készíteni nem elméleti tudás útján, mind inkább nagyobb lélegzetű gyakorlatban szerzett tapasztalatok alkalmával lehet készíteni, és nem utolsósorban tehetséggel. Ennek ellenére kutatták fogalmazásbeli pontatlanságait, félremagyarázható gúnyolható kijelentéseit. Amelyeket rosszindulatnak, meg nem értésnek lehet tekinteni. A vezérárokra vonatkozó elgondolásai miatt is többen bírálták. A kritikák miatt az érintett megyék a költségvetési terv felülvizsgálatát kérték. A rosszallók között volt Vásárhelyi Pál is, aki nem hitt a folyóvíz erejében az építés során, és félt a meder eliszapolódásától. Meg akart állapodni, hogy a munkák megkezdését olyan fázisban kezdjék el, amely mindkét tervben szerepel és utána, pedig a gyakorlat döntsön a két terv kivitelezésében. A csatorna terve végül is nem valósult meg. Ez a reformmozgalom osztályellentétek közötti vetélkedésének, tekinthető. A tőke megvonta támogatását és a csatorna ügye eltűnt, mint sok más fontos alkotása. A várható költségek számolásában valóban nem volt a legpontosabb, de csak az ország népét akarta szolgálni, hogy életüket megkönnyítse, és valamivel jobbá tegye. Valamiféle közös nevező kialakítását is megoldhatónak tartotta. Létkérdésnek tekintette a megvalósulást, ezért még elvei ellenére az osztrák tőke segítségét is igénybe vette volna. Hazafiságának kifejezése az is, hogy tiszteletdíját részvényekben is elfogadta, tehát a munka sikerétől függött a fizetsége.[1]
1848–49–ben a pest – szolnoki Magyar Középponti Vasút technikai igazgató mérnöke volt. Megalakította a vasút járműjavító műhelyét. [7]
A csatorna körül kialakult támadások eleinte nem, de később elvették munkakedvét és aláásták önbizalmát, akik eddig támogatták Zichy Ferenc királyi biztos 1846 –ban visszavonult, Kecskés Károly, aki mindig igyekezte a támadásokat visszaverni, továbbra is elismeréssel adóztak neki. 1834 után nem szerepel a mérnöki társaságokban, tervei íróasztalában és tenni akaró gondolataiban maradtak. Munkáját élete végéig sem hagyta abba.
1831. végén a paksi közbirtokosság felkérésére a Duna menti töltéseket vizsgálta meg és a sok gyalogolás közben átfázott. Munkájának áldozata lett. Hét gyermekét hátra hagyva 1852. február 29-én Dunaföldváron epelázban meghalt, a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1897 –be síremléket állított emlékére.[1]
Egy országnak nem a földrajzi elhelyezkedése és nem is politikájának menete határozza meg milyenségét, hanem az ott élőknek a gondolkodásmódja és tettei.
Beszédes József kimagasló tehetségével és mérnöki tudásával jogosan hozzájárul hazánk hírnevének hirdetéséhez.
Forrásirodalom:
[1] Károlyi Zsigmond: Beszédes József élete és működése
Bp., 1953. Tankönyvkiadó. 32 old.
[2] Molnár Pál: Beszédes József életrajza. = Magyar Mérnök Egylet Közlönye,
1869. 151- 160. old.
[3] Farkas László: Magyar mérnök víziút- terve Kolozsvártól Stájerországig.
= Búvár, 1943. október 397- 399. old.
[4] Beszédes József : Duna- Tiszai hajózható csatornáról
1844. Tratter- Károlyi 5-14. old.
[5] Magyar Vízügyi Múzeum ″ Beszédes József ″ Siófok
Balaton vízgazdálkodás- történeti gyűjteménye
[6] Magyar Életrajzi Lexikon 1. A – K
1967. Akadémiai kiadó. 203-204.old.
[7] Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig
1997. Better kiadó. 182. old.